|
1973. január 8-án születtem Szolnokon. Egykeként, szüleim szeme fényeként nőttem fel, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy megfelelően el legyek kényeztetve.
Középiskolás éveimet a szolnoki Közgazdasági Szakközépiskolában töltöttem, akkor még úgy gondoltam, hogy pénzügyi területen próbálok szerencsét.
Később egyértelműen kiderült, hogy ez igen naiv gondolat volt, hiszen semmi nem áll távolabb tőlem, mint a számok számomra kiismerhetetlen világa.
Ennek ellenére felköltöztem Budapestre és elvégeztem a Gödöllői Agrártudományi Egyetem pénzügyi szakát, kielégítve ezzel szüleim kívánságát: "Legyen egy rendes szakma a kezedben fiam" címszó alatt.
Rögtön az egyetem után elhelyezkedtem a Merck & Co. Gyógyszercégnél, hol máshol mint a pénzügyi oszályon, azonban alig egy év leforgása alatt rájöttem arra, hogy az én örökmozgó természetem egészen másra vágyik.
Elsősorban az irodai munka monotonitása hozta elő a kreatív énemet, éreztem, hogy alkotni, létrehozni szeretnék dolgokat, kihívásokat kerestem amelyeket azonban a pénzügyi szakma nem adatott meg számomra.
Gondoltam egy merészet és visszaültem az iskolapadba.
Ekkor azonban már tudatosan választottam. Így kerültem az ELTE Média szakos másoddiplomás képzésére, ahol a két év alatt rengeteg érdekes emberrel ismerkedtem meg, számtalan számomra értékes információ, tudás birtokába jutottam.
Olyannyira, hogy barátaimmal az alkotás hevében elkészítettünk egy rövid, 4o perces dokumentumfilmet a budapesti transzvesztitákról, amely még a 9O-es évek végén is igencsak tabu témának számított.
Ezzel egy időben, megüresedett egy állás, az RTL Klub televíziós csatorna Receptklub címu műsorában, ahová egy véletlen folyamán sikerült bekerülnöm.
Mámoros évek következtek, lubickoltam a feladatokban és a kihívásokban, imádtam együtt dolgozni a képernyőről már jól ismert műsorvezetőkkel: Kaszás Gézával és Kovács Lázárral és azt hiszem igaz barátra találtam a másik szerkesztő, Mekis Csilla személyében.
Aztán az egyik tévéfelvétel során az akkori sztárvendéggel, Ernyei Bélával az emigrációról beszélgettünk és látva a szememben a csillogást, megkérdezte, hogy miért nem próbálok szerencsét a tengerentúlon.
Valószínűleg tudat alatt többször megfordult már a fejemben ez a lehetőség, mert ez után a beszélgetés után egyre sűrűbben gondoltam a nagy kalandra, Amerikára.
2001. augusztus 22-én az elhatározásomat tett követte és azóta is itt élek New York-ban.
Egyáltalán nem bántam meg döntésemet, hiszen a kezdeti nehézségek és furcsaságok után azt hiszem sikerült beilleszkednem az itteni "pop-culture"-ba és természetesen azóta már én is imádom a Big Apple-t.
Nem beszélve arról, hogy a férjemmel is itt ismerkedtem meg, amiből egyértelműen következik az, hogy ma már New York az otthonom.
Ezzel a könyvvel azonban még tartoztam magamnak és "sorstársaimnak".
|
